Az Apple hosszú éveken át minden ősszel új termékekkel rukkolt elő – elég csak az évente frissülő iPhone-sorozatra gondolni. Most azonban, Mark Gurman, a Bloomberg megbízható Apple-forrása szerint a vállalat új irányvonalra tér át. Az Apple egyre inkább felismeri, hogy az éves ütemterv nem csak a hardver, de a szoftverfejlesztés terén is akadályokat gördít eléjük.

Az Apple szakítana az éves bemutatók hagyományával; Gurman szerint új stratégiát keresnek

Az utóbbi időszakban több szoftveres probléma borzolta a kedélyeket, kezdve az iPadOS 18 frissítési problémáival, amelyek komoly visszhangot váltottak ki. Az Apple Intelligence nevű mesterséges intelligencia platform pedig szintén nem hozta a várt eredményeket: a funkciókat a cég a tavalyi iPhone 16-tal együtt mutatta be, ám a tényleges bevezetésük 2025-re csúszik.

Az ilyen visszásságok arra késztették a vállalatot, hogy átgondolja stratégiáját. Gurman szerint a legnagyobb változás az lehet, hogy az Apple a jövőben akkor dobja piacra az új termékeit, amikor azok készen állnak, nem pedig az éves menetrend szorításában.

Az Apple mérete és a fejlődés ára

Az Apple elképesztő mérete és erőforrásai ellenére is nehézségekkel küzd. Tim Cook vezetésével a cég folyamatosan új piacokat keres – az Apple Car projekt ugyan megbukott, de az iPad robot és egy új operációs rendszer fejlesztésén dolgoznak. Ez az agresszív termékfejlesztési tempó azonban hátráltatja a szoftverek stabilitását és a hardverek innovációját.

Bár a cég állítólag egyelőre megtartja az éves iPhone bemutatók ütemtervét, más termékek esetében rugalmasabbak lehetnek a jövőben. A termékbemutatók eltolása és az erőforrások koncentráltabb felhasználása pedig jelentősen javíthat a szoftverminőségen.

Mi várható az Apple-től?

Az irányváltás a felhasználók számára azt jelentheti, hogy bár ritkábban érkeznek majd új termékek, de azok kevesebb hibával és stabilabb rendszerrel jelennek meg. Ha az Apple megvalósítja a „csak akkor mutatunk be új terméket, amikor az készen áll” stratégiát, akkor elképzelhető, hogy elkerülik az iPadOS 18-hoz hasonló botrányokat, és a termékminőség ismét emelkedhet.